Márton Áron Kutatói Szakkollégiumi Program 2014-2015 balassi intezet Márton Áron Kutatói Szakkollégiumi Program 2014-2015

A korábbi évekhez hasonlóan az idei tanévben is ösztöndíjpályázatot írunk ki a Márton Áron Kutatói Szakkollégiumi Programban való részvételre, a 2014/2015-ös tanévben a magyarországi és szülőföldi felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató határon túli magyar hallgatók (másod- és felsőbb évesek, doktoranduszok, doktorjelöltek) és vezetőtanáraik (tutoraik) részére.Idei programunk újdonsága, hogy hallgatócsoportok számára is pályázati lehetőséget kívánunk nyújtani. A 2-3 fős csoport jelentkezésének feltétele, hogy tagjai legalább két különböző szakterületet képviseljenek. A csoport valamennyi tagjának be kell nyújtania pályázatát.

A nyertes pályázók részére a program során 3 konferenciát szervezünk, illetve lehetőséget nyújtunk magyarországi vagy határon túli kutatóműhelyekkel való megismerkedésre. A kiválasztott kutatóintézetben az ösztöndíjasok 5 munkanapos szakmai gyakorlaton vesznek részt, melynek úti- és szállásköltségét a pályázat kiírói finanszírozzák. A kutatói program és a szakmai gyakorlat megvalósításában a BI MÁSZ szakmai partnere az MTA TK Kisebbségkutató Intézete. A pályázók kutatási tervükkel adott témakörökre pályázhatnak. A várható témaköröket tájékoztató jelleggel, a hosszabb, alaposabb felkészülés elősegítése érdekében hamarosan közzétesszük honlapunkon!!! Az ösztöndíj kifizetése két részletben történik – az időközi beszámoló megtartását, illetve a tanulmány bemutatását és a kézirat leadását követően (a második részlet legkésőbb 2015. június 15-ig). A pályázatot a Balassi Intézet ún. „sao” pályázatkezelő felületén bonyolítjuk, a várhatóan 2014 szeptemberében megjelenő pályázati kiírásnak megfelelően.
Figyelem:
Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy az alábbiakban a Balassi Intézet által közzétett, a várható pályázati kiírásról készített előzetes tájékoztató olvasható. A tájékoztató célja, hogy a pályázat megjelenése előtt elérhetővé tegye a pályázaton várhatóan résztvevők részére az ösztöndíjak megpályázásához feltétlenül szükséges információkat. A pályázat további feltételeit, valamint a pályázattal kapcsolatos egyéb tudnivalók összességét a végleges pályázati kiírás teljes szövege tartalmazza majd, mely a www.kormany.hu, a www.martonaron.hu és a www.balassi-intezet.hu honlapokon lesz elérhető.

Pályázhat minden olyan külföldi állampolgárságú, magát magyar nemzetiségűnek valló, Magyarország területén állandó lakcímmel nem rendelkező magyar nemzetiségű személy,

– aki a 2014/2015-östanévben valamely magyarországi vagy ausztriai, horvátországi, romániai, szerbiai, szlovákiai, szlovéniai vagy ukrajnai felsőoktatási intézményben alap-, mester/magiszteri/specialista vagy doktori képzésben folytat tanulmányokat; és
– aki pályázatában tutoraként olyan, a 2014/2015-östanévben valamely magyarországi vagy ausztriai, horvátországi, romániai, szerbiai, szlovákiai, szlovéniai vagy ukrajnai felsőoktatási intézményben vagy tudományos/kutató intézményben/szakmai műhelyben oktatóként és/vagy tudományos kutatóként tevékenykedő vezetőtanárt jelöl meg, aki ezt a pályázat mellékletét képező szakmai ajánláson aláírásával vállalja.
 
Nem pályázhatnak a 2014-2015-ös tanévben az alap-, vagy osztatlan képzésben I. évfolyamon tanulmányokat folytató személyek.
A pályázati kiírás várható megjelenése: 2014. szeptember
A pályázat benyújtásának várható vége: 2014. október
A pályázóknak várhatóan az alábbi dokumentumokat kell kötelezően benyújtaniuk:
pályázati adatlap – elektronikusan és aláírt papír alapú formában
a 2014/2015-ös tanév őszi félévének jogviszony igazolása
az utolsó két lezárt félév hitelesített index másolata
legalább 2 szakmai ajánlás, ebből egy kötelezően a tutor részéről
kutatási terv (minimum 3 oldalas, címmel ellátott)
a tutor részletes szakmai életrajza
a tutor munkahelyi igazolása
a magyar nemzetiség igazolása
az állandó lakóhelyet igazoló okmány egyszerű másolata
Az elbírálást segítő csatolható mellékletek:
– eddig megjelent publikációk listája (címe, megjelenés helye, ideje – megjelenési sorrendben)
– BI MÁSZ Oklevél (a 2012/2013-as Tehetséggondozó Szakkollégiumi Programban való kiemelkedő teljesítmény igazolása)
Tekintettel a jelzett beadási időpontra, javasoljuk a kötelező és csatolható dokumentumok időben történő előkészítését.
Kérjük, kísérjék figyelemmel a www.martonaron.hu honlapon a Pályázatok/Felsőoktatási pályázatok/Kutatás rovatot.
2014. szeptember 17. szerda 08:09
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It