Ismét eszközöket vehettek át a Tehetségpontok

A „GENIUS" Jótékonysági Alapítvány egyik fő tevékenysége a kárpátaljai tehetséges diákok megtalálása, felkarolása és segítése. Ennek érdekében Kárpátalja nyolc iskolájában működtet Tehetségpontot, ahol a tanév első félévében hétvégi oktatás keretében tartanak foglalkozásokat a tehetségesebb tanulóknak. A Tehetségpontokban tartandó képzések háttérmunkálatait a Kárpátaljai Tehetségsegítő Tanács végzi, melynek feladata a foglalkozások, tanórák kidolgozása, a tantárgyak beosztása.

A 2014/15-ös tanévben szeptember 5-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a tanács évkezdő ülésének napján a körzetek központi iskolái már vehettek át az oktatást elősegítő technikai eszközöket. Az alapítvány a magyar kormánynak köszönhetően egy ötmillió forint értékű csomagot adhatott át azon iskoláknak, akik eddig segítették a „GENIUS" munkáját, otthont adtak a hétvégi alkalmaknak, ahol évenként mintegy 2000 gyermeket mozgatnak meg a foglalkozások. A csomag laptopot és a hozzá tartozó táskát, valamint egeret, vetítővásznat, projektort, mikroszkópot, nyomtatófestéket, egy doboz A4-es papírt és telefonkártyát tartalmazott.

A Tehetségpontokat további eszközökkel látta el a „GENIUS" Jótékonysági Alapítvány, melyeket 2015. január 21-én adott át Brenzovics László, az alapítvány elnöke és Orosz Ildikó, a Tehetségsegítő Tanács elnöke.  Az átadó kezdetén Váradi Natália, az alapítvány irodaigazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, s ismertette a 2014/2015-ös tanév őszi félévének eredményeit. Majd a szót Orosz Ildikónak adta át, aki örömét fejezte ki arra vonatkozólag, hogy ez a fajta tehetséggondozás meghonosodott Kárpátalján, s megköszönte a központi iskoláknak az áldozatos munkát. Ezt követően Brenzovics László szólt a jelenlévő kollégákhoz kiemelve a pedagógusok fontosságát, mivel nem elég a tehetség, azt ki is kell bontakoztatni, amelynek azonban elengedhetetlen feltétele a tanári munka.

Az eszközfejlesztés Tehetségpontonként közel 22 000 hrivnyát tesz ki, ami egy ASUS laptopot tartalmaz, hozzá tartozó kiegészítőket, egy EPSON projektort és az ehhez tartozó szükséges kiegészítőket. A nyolc Tehetségpont központi iskolái közel 3,5 millió forint összegű eszközöket vehettek át.

Ezekkel az ajándékokkal azt a nyolc iskolát szeretnék korszerűsíteni, ahol a tehetségpontok működnek, hiszen az oktatási intézmények felszereltsége sok kívánnivalót hagy maga után. A tanárok a kapott eszközöket egész évben használhatják a tananyag hatékonyabb átadásának érdekében. A 2014/2015-ös tanévben a 8 tehetségpont eddig mintegy 8,6 millió forint értékű eszközfejlesztésben részesült. A korszerűsítést a Bethlen Gábor Alap támogatásával sikerült megvalósítani.

2015. február 2. hétfő 14:22
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It