III. Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupa

Buzánszky Jenő (1925. május 4 - 2015. január 11.) 49-szeres magyar válogatott labdarúgó, az Aranycsapat hátvédje, edző, sportvezető, a Nemzet Sportolója. Tagja volt az olimpiai győztes csapatnak 1952-ben Helsinkiben. Játszott 1953-ban Londonban, Anglia ellen az évszázad mérkőzésén. Az 1954-es világbajnokság mind az öt mérkőzésen játszott, így a berni döntőben is, ahol ezüstérmet szerzett a csapattal.

Kulin Zoltán kezdeményezésére, a Magyar Rádió, a Kárpátaljai Megyei Állami Televízió- és Rádió Társaság magyar szerkesztőségének szervezésében a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány közreműködésével rendezték meg az I. Kárpátaljai Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupát Ungváron 2013 decemberében.

Immáron harmadik alkalommal került megrendezésre a Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupa 2015. május 15-16-án a beregszászi Barátság Stadionban.

A pályázati projekt a Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet támogatásával valósult meg.

A sportrendezvény egyik célja a sport népszerűsítése, valamint emléket állítani a neves labdarúgónak a külhoni magyarság körében is.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Járási Szervezetének elnöke, Balog Vilmos, a NIKÉ Sportegyesület elnöke, válogatott birkózó edző, Lobova-Hecko Nyina, az 1976-os Montreáli Olimpia bajnoka, az 1982-es Budapesti Világbajnokság aranyérmese, Vizáver Árpád, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára és edzője, Greba Anna, tízszeres Bajnokcsapatok Európa Kupájának bajnoka, a Szovjetunió és az ukrajnai kézilabda válogatott csapatának egykori tagja, sportmester, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára.

A megjelent ifjú sportolókat, edzőiket, érdeklődőket Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója, a program szervezője köszöntötte, aki köszöntőjében hangsúlyozta, hogy aki megtanulja a szabályok betartását a pályán, az megtanul az életben is igazodni a szabályokhoz, és aki megtanulja az egymásra figyelést, csapatmunkát a pályán, az az életben is jobban tud alkalmazkodni, mert együtt nagyobb sikereket érhetünk el. Továbbá megköszönte a magyar államnak, hogy odafigyel a kárpátaljai magyarságra és az egységes magyar nemzetnek részeként bánik velünk.

A sporteseményen a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által működtetett tehetségpontok csapatai vettek részt. A következő iskolák csapatai között folyt a verseny: Ungvári 10.sz. Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola, Nagydobronyi Középiskola, Nagyberegi Középiskola közös csapata, Aknaszlatinai Bolyai János Középiskola, Beregszászi járási válogatott.

A Labdarúgó Kupa zárásán jelen volt Torzsa István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja, aki a sportrendezvény fontosságát hangsúlyozta beszédében. A labdarúgó kupán az alábbi eredmények születtek:

I. hely – Nagyberegi Középiskola

II. hely – Nagydobronyi Középiskola

III. hely – Beregszászi járási válogatott

IV. hely – Aknaszlatinai Bolyai János Középiskola

V. hely – Ungvári 10.sz. Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola

Ezen kívül a legjobb góllövőként Lengyel Márk, a legjobb mezőnyjátékosként Hidi Dávid, a legjobb kapusként Fedinisinec Eduárd került ki.

A kétnapos Fókuszban a tehetség a sport terén c. projekt zárónapján a kupákat és okleveleket Lobova-Hecko Nyina, Torzsa István, Váradi Natália adta át, aki záróbeszédében hangsúlyozta Hemingway szavait: „A sport megtanít becsületesen győzni, vagy emelt fővel veszíteni,” valamint kiemelte, hogy a sport kicsiben a nagybetűs élet, mert aki megtanulja  a szabályok betartását a pályán, az ellenfél tiszteletét, a bírói döntések elfogadását, az hogy vesztés után újra talpra lehet állni, hogy odafigyeljünk a társunkra, hogy az egy célért való küzdelem gyakran nagyobb célt ér el, mint az egyéni küzdelem. Ezen kívül minden résztvevő iskola 1-1 labdát kapott.

A Labdarúgó Kupa 2 nyertes csapata részt vehet nyáron a Fonyódi sporttáborban a NIKÉ Sportegyesület szervezésében.

Az „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány vezetősége ezúton is köszöni az anyagi hozzájárulást a támogatóknak!

1. hely Nagyberegi Középiskola

 

 

 

2015. május 18. hétfő 13:19
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It