„ADY ENDRE-ÖSZTÖNDÍJ A KÜLHONI MAGYAR NYELVŰ OKTATÁSBAN RÉSZTVEVŐ KIEMELKEDŐEN TEHETSÉGES, SZOCIÁLISAN HÁTRÁNYOS HELYZETŰ TANULÓ

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2013-2014. évi cselekvési programja alapján 2014. február 24-én pályázatot hirdetett az alábbi címmel: „Ady Endre-ösztöndíj a külhoni magyar nyelvű oktatásban résztvevő kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók támogatására”, melynek kárpátaljai lebonyolítója a ”GENIUS” Jótékonysági Alapítvány. A támogatható pályázatok száma Kárpátalján 23 fő.

Az ösztöndíj pályázat célja: pénzügyi segítségnyújtás a kárpátaljai magyar nyelvű közoktatásban résztvevő, kiemelkedően tehetséges 6–11. évfolyamos (közép- vagy általános iskolában), szociálisan hátrányos helyzetű tanulók számára.

A meghirdetett ösztöndíjra 79 pályázat érkezett. A bíráló bizottság értékelte a benyújtott pályázatokat egy előre meghatározott pontrendszer alapján. Ezt köbetően meghatározásra került a nyertes 23 pályázó. A támogatás összege 100 000 Ft/fő.

Az ösztöndíjak ünnepélyes átadására 2014. június 7-én kerül sor a III. Beregszászi Tehetségnapon.

Az ösztöndíjban részesült pályázatók az alábbiak:

S/sz.

Pályázó neve

Intézmény

1.

Bálint Alexandra

Nagydobronyi Középiskola

2.

Balog Barbara

Nagydobronyi Középiskola

3.

Belovics Alexandra

Beregszászi Magyar Gimnázium

4.

Benedek Violetta

Nagydobronyi Középiskola

5.

Demkó Ferenc

Beregszászi Magyar Gimnázium

6.

Fedorszki Ádám

Beregszászi Magyar Gimnázium

7.

Gécse Angéla-Karolina

Gyulai Általános Iskola

8.

Grica Alexandra

Nagyberegi Református Líceum

9.

Iró Viktória

Beregszászi Magyar Gimnázium

10.

Kacsur Annamária

Beregszászi 4. sz. Kossuth Lajos Középiskola

11.

Katona Ágnes

Nagydobronyi Középiskola

12.

Komári Luca

Beregszászi Magyar Gimnázium

13.

Kopasz Rebeka Magdolna

Beregszászi Magyar Gimnázium

14.

Kun Laura

Beregszászi Magyar Gimnázium

15.

Oláh András

Nagyberegi Református Líceum

16.

Ráti Ágnes

Nagydobronyi Középiskola

17.

Ráti Krisztián

Nagydobronyi Középiskola

18.

Szakállas Nikolett

Beregszászi Magyar Gimnázium

19.

Szanyi Kálmán

Nagydobronyi Középiskola

20.

Szilágyi Gábor

Beregszászi Magyar Gimnázium

21.

Szlucky Ferenc

Ungvári 10. sz. Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola

22.

Váradi Krisztián

Beregszászi 4. sz. Kossuth Lajos Középiskola

23.

Vaskeba László

Beregszászi Magyar Gimnázium

2014. április 11. péntek 11:10
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It